Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1 napos kutya :"( T_T

2011.11.02

http://quizilla.teennick.com/user_images/M/madhattergirl/1090009312_Eyeslonely.JPG

Kisírt szemekkel blogolok most nektek. Minden 3 nappal ezelőtt kezdődött. Nagybátyám felhívta anyát, hogy nem kell-e nekünk az ő kutyájuk, mert költöznek be Debrecenbe és ott nincs kerítés meg annyi hely stb. stb. Magyarán el akarták passzolni valakinek a kutyust. Tegnap mentünk érte. Egy 4 hónapos Beagle-ről volt szó. Istenem, olyan édes a pofija! *-* Hazahoztuk, játszottam vele, elvittük kétszer is sétálni, és teljesen úgy viselkedett mintha mindig is itt lett volna. Éjszaka sem sírt, szépen aludt a  kutyaházban. A macskánkkal, Yakumoval is kijött, sőt Clyde (az öreg, vak tacskónk) is jól elvolt vele. Tehát tegnap teljesen happy voltam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem sokáig lesz velünk a kutya. Mondogattam is anyának, hogy HA velünk lesz még a kutya akkor....

Sajnos a sejtésem beigazolódott! Ma reggel 8:00-kor hív anya nagy felháborodva, hogy nagybátyámék kérik vissza a kutyát. Egyből kiment az álom a szememből, és már elbúcsúzni sem tudtam tőle rendesen, mert jött is nagybátyám. Azért kellett nekik újra a kutya, mert nagybátyám élettársa (nevezzük K.-nak) tehát K. elkezdett vele veszekedni, és még kis unakatesóm is sírt. De könyörgöm! Tegnap ő adta nekem a kutyáját, bár amikor elkezdett sírni, tudtam hogy ez a kutya se sokáig lesz nálunk. Viszont nem számítottam arra, hogy lesz egy egy napos kutyám. Na, mondhatom szép. 

Nem tudom, hogy ejthettem ki a számon azt, hogy "semmi baj" amikor nagybátyám bocsánatot kért. Ráadásul Lizy-re alig tudta ráadni a nyakörvet, mintha nem akart volna vele menni. Viszont a záró mondatom nagyon menő volt. Mikor már rakta volna be a kutyát a kocsiba, visszafordult és még egyszer bocsánatot kért. Mire én:

-Legközelebb jól gondoljátok meg azt, hogy mikor adtok oda egy jószágot bárkinek! -majd sarkon fordultam és otthagytam őket a p**csába. Persze mikor bejöttem a házba egyből elkapott a sírás. Rosszul esett, mert személyes sértésnek vettem (bizonyos családi okok miatt, ami nem tartozik rátok :P) szóval teljesen tudatában vagyok annak, hogy igazából K.-nek nem is a kutya kell... :@ :@ :@ Plusz minden állatnak vannak érzései. Egyik jószág sem hülye, szerintem teljesen tudatában van Lizy annak, hogy csak dobálják ide-oda, mint valami elhasznált ruhadarabot. Főleg ezért is kezdtem el zokogni. Leültem a papagájketrec elé, és a két papagáj megvigasztalt. Szerencse, hogy ők vannak nekem ♥ Ł Most Risa folyamatosan azt ismételgeti, hogy "Szia Risa, ugyulubugyulu..." . Olyan furcsán nézett rám, amikor a könnyeim a kezembe hullottak. Minden legördülő könnycseppnél megijedt egy kicsit. Ő még nem látott sírni, viszont Selly elkezdett fütyülni, ugrált, megengedte, hogy megsimogassam (máskor belém mart volna) .

Ja és az egészben az a nevetséges, hogy egy hónap múlva el kell passzolniuk a kutyát, mert ekkor költöznek, és még nagybátyám mondta is, hogy lehet visszaadják. Hát köszi... -.-" :@ Anya először azt mondta, hogy nekünk többet nem kell, de aztán meggondolta magát és felhívta nagybátyámat.

Nagyon haragszom rájuk. A kis gyerekeikkel sem  beszélték meg, és saját döntésükből adták ide, akkor meg ne dobálják itt szerencsétlent mint valami rongyot! :@ Húúhh de nagyon pipa vagyok!

De ezt vissza fogják kapni az élettől! Mert azt kapsz, amit érdemelsz! És már eddig sem voltunk velük jó viszonyban. Viszont az is biztos, hogy a ballagásomon nincs semmi keresni valójuk!!!! :@ Igaz, hogy apa testvére, de nem érdekel, mert az meg az én ballagásom lesz és azt hívok meg akit akarok.

Na megyek, és belefojtom bánatom a Darker than Black 2. évadába!

Bye!

Befejezésül, a karma visszaüt! Muhahahahhahaaaaaaa :D *nehogy egy éjjelen démoni kacajra keljenek....*

http://img375.imageshack.us/img375/6297/shiki041.png

U.i.: felraktam a legújabb rajzomat is. Katt -->

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia!

(Csilla /Liz/, 2011.11.02 17:15)

Nagyon sajnálom, ami történt :-( Viszont szerintem a kutya nem fogja magát napokig rosszul érezni... Én szerintem ezért nem kellene aggódnod. Hiszen kicsi még és tényleg csak 1 napig volt nálatok, de elhiszem, hogy piszkosul rossz érzés lehetett. Nézdd a jó oldalát sokkal rosszabb dolog is megtörténhet, minthogy elviszik! Na, eltérek a tárgytól! Tök jó lett a rajz! *.* Olyan jól rajzolsz, de komolyan! :D

Re: Szia!

(Kykky, 2011.11.02 22:03)

Ebben van valami. Bár ne becsüljük le a kutyákat, viszont biztos, hogy ő nem sírt miattam xD Igazad van. És köszi az együttérzést ^^ Jól esik :)

Jaj nagyon köszi :$ Bár az arányokkal még mindig baj van :/